17. Ébresztés, ebéd, ruhavásárlás, éjszaka

Szombat reggel, vagyis inkább délben, arra keltem, hogy Arni behuppan mellém az ágyba. Melivel és Linával együtt, akik egyébként nem tudom, mit kerestek nálunk.
-Na, úgy hallom Dóra bepasizott-mondta Lina, de Arni túlkiabálta.
-Mi az, hogy Melindától kell ezt megtudnom?
-Az hát!-durcizott Lina is, én pedig nevetve ültem fel az ágyamban.
-Bocsánat drágáim, nektek is elakartam mondani. Na, gyertek ide!-öleltem meg a két sértettet. Szóval így indult a Szombat reggelem. Vagyis delem.
Aztán kiderült, hogy a lányok miért voltak nálunk. Mert kitalálták, hogy mielőtt bevesszük a várost menyasszonyi ruháért, eszünk egy pizzát itt a környéken. Egyszerre értünk oda Dodival és Grétivel. Mikor beléptünk, egy csapat lány elkezdett tapsolni meg ujjongani.
-Jajj, aztán sokáig ám!-kiabálta Napsi. Merthogy az egyik asztalnál ott ült az összes többi lány az osztályból. És nekünk gratuláltak. Meli, Lina és Gréti is oda lépett a többiekhez, mi pedig ott maradtunk Dodival ketten.
-Ez meg mi?-suttogta.
-Én összejöttem Ricsivel.
-Tényleg? Én pedig Petivel. Vagyis Pével- mosolyogtunk össze. A többiek pedig tapsoltak, és az egész étterem minket nézett. Mindketten leültünk, és mi voltunk a középpontban. Nagyon durva volt. Vagyis inkább megható. És persze kedves gesztus. Az pedig még nagyobb öröm volt, hogy még Fanniék is eljöttek, és látszólag ők is élvezték a dolgot. Ééééés, még ajándékot is kaptunk. Mindketten egy halom csokit meg egy tök jó karkötőt.
-Mostantól akinek barátja lesz az osztályban, azonnal jelentse, mert akkor ünneplünk, és mindenki kap ilyen karkötőt, ezzel jelezve, hogy foglalt-mondta el Lina a tervet.
Miután minden jól laktunk, elindultunk, mert elég fontos dolgunk volt. Elég jól nézhettük ki: 10 lány röhögve az utcán és a metrón. Hát mondhatom, eléggé meg is néztek minket. Amúgy a ruhaszalont Fanni választotta, szóval oda mentünk.
-Azta-néztünk minden nagyot, amikor beléptünk. A szalon hatalmas volt és tele volt ruhákkal. Egy fiatal lány jött oda hozzánk, és két puszival üdvözölte Fannit, majd minket is. Mi persze nem kaptunk puszit. Aztán mondta, hogy nézzünk körül. Hát nem tudom, hogy a többi lány hogy volt vele, de én szerintem 2 nap alatt sem tudtam volna végig nézni az összeset.
-Lányok, esetleg van valami elképzelésetek?
-Igen, én szeretnék valami kevésbé világosat-mondta Anett.
-Én is-támogatta Meli, így az eladó hölgy nekik segített. Mi Linával inkább csak nézegettünk, de hamar rájöttünk, hogy így nem fogunk haladni, úgyhogy mi is kértünk segítséget az elképzeléseink alapján. Nekem a 3. ruha volt az, ami a többi lánynak és nekem is rohadtul tetszett. De tényleg. Mintha rám öntötték volna. Persze azonnal béreltem is ezt a pánt nélküli, tüllös aljú költeményt.
Miután mindannyian lefotózkodtunk, még bementünk plázába, ott pár boltba (asszem 10-be). Gondolom, nem kell mondanom, hogy mindenki talált magának valami ruhát. Az a lényeg, hogy elég felszerelkezve érkeztünk meg a bázisunkra, vagyis Zoliékhoz. A fiúk már mind ott voltak, és igazából nem nagyon foglalkoztak vele, hogy mi is megérkeztünk. Csabi és Márk XBOX-on Fifázott, a többiek azt nézték, illetve Arnold Zsomborral az iPad-en játszottak, Zoli, Pé és Ricsi pedig a gép előtt ültek. Odamentem Ricsihez, és hátulról átöleltem a nyakát, mire felém fordult, és egy hatalmas mosoly keretében megcsókolt.
-Na, van ruhád az esküvőnkre?-kérdezte, mire felröhögtünk.
-Hát hogy a viharba ne? Amúgy rohadt szép.
Szóval hivatalosan is együtt vagyunk. Az este egyébként tök jól telt, a hangulat megvolt. Aztán ismét itt aludtunk, körülbelül ugyanúgy, mint múlt héten.
Imádom az osztálytársaimat. Igaz, hogy nem ismerjük régóta egymást, de olyan, mintha ezer éve együtt lennénk. Velük igazán jól érzem magam, és szívesen vagyok velük sulin kívül is. Nem szégyenkezem velük az utcán se. És ezzel mindenki így van. Összetartó egy csapat vagyunk, az biztos.
És erre hogyan jöttem rá? Napsi sehogyan sem tudott elaludni, mert általában zenét szokott hallgatni, de a telefonja otthon maradt. Mindenki más aludt volna, kivéve Zsombor, aki aztán felkeltett mindenkit, miszerint fiatal még az éjszaka. Igaza volt így 11 órakor. A többiek morogtak egy pár sort, de végül mindenki megbékélt a helyzettel, és kitaláltuk, hogy még elmegyünk egyet sétálni. Itt Budán tök jókat lehet amúgy, ráadásul Zoli kijelentette, hogy ismer egy tök jó helyet. Így elindultunk oda. Elég érdekesen festhettünk így az éjszaka közepén, ahogy egy csapat 15 éves elindul hegyet mászni. De a hely, ahova Zoli vitt minket, tényleg rohadt jó. Ez egy kilátó, ergo magasan van, és az egész várost be lehet látni.
-Azta-suttogta Ricsi, miközben hátulról átölelt. Először elnézegettük a csodálatos tájat, aztán leültünk. Fotózkodtunk, zenét hallgatunk, hülyültünk és beszélgettünk. Varázslatos volt. Körbenéztem, és mindenkinek az arcán hatalmas mosoly. És ez ráébresztett arra, hogy mennyire jó, ha az embernek ilyen osztálytársai vannak. Áj mín, ők nem csak az osztálytársaim. Hanem a barátaim is. És tényleg igaz barátok és hatalmas a szeretetük. És az a durva, hogy ennyi idő után már így gondolom. Elég összetartó egy bagázs vagyunk. Remélem, ez így is marad. És bátran kijelenthetem, hogy igenis vannak barátaim. De még milyenek.

17. Ébresztés, ebéd, ruhavásárlás, éjszaka

Szombat reggel, vagyis inkább délben, arra keltem, hogy Arni behuppan mellém az ágyba. Melivel és Linával együtt, akik egyébként nem tudom, mit kerestek nálunk.
-Na, úgy hallom Dóra bepasizott-mondta Lina, de Arni túlkiabálta.
-Mi az, hogy Melindától kell ezt megtudnom?
-Az hát!-durcizott Lina is, én pedig nevetve ültem fel az ágyamban.
-Bocsánat drágáim, nektek is elakartam mondani. Na, gyertek ide!-öleltem meg a két sértettet. Szóval így indult a Szombat reggelem. Vagyis delem.
Aztán kiderült, hogy a lányok miért voltak nálunk. Mert kitalálták, hogy mielőtt bevesszük a várost menyasszonyi ruháért, eszünk egy pizzát itt a környéken. Egyszerre értünk oda Dodival és Grétivel. Mikor beléptünk, egy csapat lány elkezdett tapsolni meg ujjongani.
-Jajj, aztán sokáig ám!-kiabálta Napsi. Merthogy az egyik asztalnál ott ült az összes többi lány az osztályból. És nekünk gratuláltak. Meli, Lina és Gréti is oda lépett a többiekhez, mi pedig ott maradtunk Dodival ketten.
-Ez meg mi?-suttogta.
-Én összejöttem Ricsivel.
-Tényleg? Én pedig Petivel. Vagyis Pével- mosolyogtunk össze. A többiek pedig tapsoltak, és az egész étterem minket nézett. Mindketten leültünk, és mi voltunk a középpontban. Nagyon durva volt. Vagyis inkább megható. És persze kedves gesztus. Az pedig még nagyobb öröm volt, hogy még Fanniék is eljöttek, és látszólag ők is élvezték a dolgot. Ééééés, még ajándékot is kaptunk. Mindketten egy halom csokit meg egy tök jó karkötőt.
-Mostantól akinek barátja lesz az osztályban, azonnal jelentse, mert akkor ünneplünk, és mindenki kap ilyen karkötőt, ezzel jelezve, hogy foglalt-mondta el Lina a tervet.
Miután minden jól laktunk, elindultunk, mert elég fontos dolgunk volt. Elég jól nézhettük ki: 10 lány röhögve az utcán és a metrón. Hát mondhatom, eléggé meg is néztek minket. Amúgy a ruhaszalont Fanni választotta, szóval oda mentünk.
-Azta-néztünk minden nagyot, amikor beléptünk. A szalon hatalmas volt és tele volt ruhákkal. Egy fiatal lány jött oda hozzánk, és két puszival üdvözölte Fannit, majd minket is. Mi persze nem kaptunk puszit. Aztán mondta, hogy nézzünk körül. Hát nem tudom, hogy a többi lány hogy volt vele, de én szerintem 2 nap alatt sem tudtam volna végig nézni az összeset.
-Lányok, esetleg van valami elképzelésetek?
-Igen, én szeretnék valami kevésbé világosat-mondta Anett.
-Én is-támogatta Meli, így az eladó hölgy nekik segített. Mi Linával inkább csak nézegettünk, de hamar rájöttünk, hogy így nem fogunk haladni, úgyhogy mi is kértünk segítséget az elképzeléseink alapján. Nekem a 3. ruha volt az, ami a többi lánynak és nekem is rohadtul tetszett. De tényleg. Mintha rám öntötték volna. Persze azonnal béreltem is ezt a pánt nélküli, tüllös aljú költeményt.
Miután mindannyian lefotózkodtunk, még bementünk plázába, ott pár boltba (asszem 10-be). Gondolom, nem kell mondanom, hogy mindenki talált magának valami ruhát. Az a lényeg, hogy elég felszerelkezve érkeztünk meg a bázisunkra, vagyis Zoliékhoz. A fiúk már mind ott voltak, és igazából nem nagyon foglalkoztak vele, hogy mi is megérkeztünk. Csabi és Márk XBOX-on Fifázott, a többiek azt nézték, illetve Arnold Zsomborral az iPad-en játszottak, Zoli, Pé és Ricsi pedig a gép előtt ültek. Odamentem Ricsihez, és hátulról átöleltem a nyakát, mire felém fordult, és egy hatalmas mosoly keretében megcsókolt.
-Na, van ruhád az esküvőnkre?-kérdezte, mire felröhögtünk.
-Hát hogy a viharba ne? Amúgy rohadt szép.
Szóval hivatalosan is együtt vagyunk. Az este egyébként tök jól telt, a hangulat megvolt. Aztán ismét itt aludtunk, körülbelül ugyanúgy, mint múlt héten.
Imádom az osztálytársaimat. Igaz, hogy nem ismerjük régóta egymást, de olyan, mintha ezer éve együtt lennénk. Velük igazán jól érzem magam, és szívesen vagyok velük sulin kívül is. Nem szégyenkezem velük az utcán se. És ezzel mindenki így van. Összetartó egy csapat vagyunk, az biztos.
És erre hogyan jöttem rá? Napsi sehogyan sem tudott elaludni, mert általában zenét szokott hallgatni, de a telefonja otthon maradt. Mindenki más aludt volna, kivéve Zsombor, aki aztán felkeltett mindenkit, miszerint fiatal még az éjszaka. Igaza volt így 11 órakor. A többiek morogtak egy pár sort, de végül mindenki megbékélt a helyzettel, és kitaláltuk, hogy még elmegyünk egyet sétálni. Itt Budán tök jókat lehet amúgy, ráadásul Zoli kijelentette, hogy ismer egy tök jó helyet. Így elindultunk oda. Elég érdekesen festhettünk így az éjszaka közepén, ahogy egy csapat 15 éves elindul hegyet mászni. De a hely, ahova Zoli vitt minket, tényleg rohadt jó. Ez egy kilátó, ergo magasan van, és az egész várost be lehet látni.
-Azta-suttogta Ricsi, miközben hátulról átölelt. Először elnézegettük a csodálatos tájat, aztán leültünk. Fotózkodtunk, zenét hallgatunk, hülyültünk és beszélgettünk. Varázslatos volt. Körbenéztem, és mindenkinek az arcán hatalmas mosoly. És ez ráébresztett arra, hogy mennyire jó, ha az embernek ilyen osztálytársai vannak. Áj mín, ők nem csak az osztálytársaim. Hanem a barátaim is. És tényleg igaz barátok és hatalmas a szeretetük. És az a durva, hogy ennyi idő után már így gondolom. Elég összetartó egy bagázs vagyunk. Remélem, ez így is marad. És bátran kijelenthetem, hogy igenis vannak barátaim. De még milyenek.