- Naa, gyere be - kérleltem, de ő hajhatatlan volt. Így egyedül mentem, de nem volt időm pampogni, ugyanis a konyhában egy idegen lány ült Arnolddal és anyuval. Kíváncsian léptem az éppen nevető társasághoz. A lánynak vállig érő szőke haja volt, ami a vége felé egyre kékült. Na igen, manapság mindenhol színes hajú emberek vesznek körül.
- Sziasztok! - köszöntem lazán, mire felém fordultak. A lány is. Brutálisan szép volt.
- Oh, szia kicsim! - jött oda anya, majd megölelt. Közben Arnold is lazán intett.
- Hugi, ő itt Szilágyi Ketrin. Most ismerkedtünk meg nemrég.
- Szia! Hívj csak Ketinek! - mosolygott kedvesen.
- Keti odajár a ti sulitokba, lehet, hogy már találkoztatok vagy láttad.
- Hmm, nem, nem rémlik. És legalább jártok? - néztem a bátyámra. Ketrin felnevetett.
- Dehogyis. 2 hete asszem' elmentem a Fazekas Koniékkal bandázni, és velünk volt a húga, a Lina, aki úgy tudom, hogy osztálytársad, és akkor ő hívta oda Arnoldot, és így haverkodtunk össze.
- Na hát, Lina nem is mondta.
- Hát mert mi is azt hittük, hogy egyszeri alkalom lesz, hogy együtt lógunk, de másnap összefutottunk a hangszerboltban. Kicsi a világ - folytatta mosolyogva Keti. Aranyos csajnak tűnt. És nem olyan könnyen kaphatónak, mint akikkel a bátyám eddig kavart. Hát, jó lenne, ha összejönnének vagy legalább legjobb haverokká válnának. Na meg aztán eggyel több ismerős a suliban.
- Hányadikas vagy, Keti?
- 10 - mosolygott. - Vagyis láthatsz palotásozni a drága végzősök szalagavatóján. Tök jó, nem?
- Hát nem jobb a keringőzésnél.
- Tényleg, te keringőzöl. Na és ki a párod?
- Németh Leó.
- Huh, akkor adj hálát az égnek, talán Leó az egyetlen normális ott. Ja meg Son. És Anwar.
- Dávidról is azt mondják, hogy egész normális.
- Na jól van csajok, ezt majd máskor megbeszélitek, Keti most jön velem bringázni - kelt fel Arnold, maga után húzva Ketrint, és el is tűntek. Én meg leültem. Anyu elém rakta az ebédet.
- Szimpatikus kiscsaj. Annak ellenére, hogy először amikor megláttam, azt hittem elájulok, hogy a bátyád valami lázadó csajt szedett össze, de tök normális. Jó lenne, ha komolyan gondolná a dolgokat a bátyád vele. Mint Levi Edinával. Vagy te Ricsivel. Tényleg, mi helyzet Ricsivel? Hogy-hogy nem jött ma?
- Nem tudom, kértem, hogy jöjjön be, de hajthatatlan volt. Ja amúgy képzeld, a szülei meghívtak ma estére vacsira hozzájuk.
- Tényleg? Ha engem kérdezel, már ideje volt.
- Anya, Ricsi nincs ilyen jó kapcsolatban a szüleivel, mint én veletek. Neki idő kellett, hogy elmondja. És most, hogy elmondta, várnak, hogy megismerjenek.
- És mit mondott a szüleinek, amikor nálunk volt?
- Hát azt tudták, hogy velem volt.
- Édes istenem, bárcsak érteném. hogy működik a kamasz fiú feje - sóhajtott anyu, én meg felnevettem.
Délután picikét tanulgattam, majd fél 6-kor neki álltam készülődni. Választásom egy olyan piros egyberuhára esett, melynek felső részén fehér csipke volt. Ehhez egy krémszínű magassarkú szandál, egy korall színű táska és az anno Regitől elcsórt arany nyaklánc, és voilá, kész is voltam. A hajamat gyorsan begöndörítettem, kis szempillaspirált vittem fel, majd boldogan mentem ki a ház elé. Anyu természetesen a kezembe nyomott 2 doboz bonbont meg egy üveg márkás Whiskyt, miszerint illik vinni, főleg ha ilyen családba megyek.
18:40-kor ért ide hozzánk Ricsi.
- Azta. Még mindig meg tudsz lepni, pedig már láttalak elegánsban - nézett rajtam végig elismerően.
- Hát, ezt én is elmondhatnám. Sokkal szexibb ez az elegáns cucc, mint amikor V nyakú pólóban vagy - álltam elé, majd hagytam, hogy megcsókoljon.
- Megnyugodhatsz, a zakó alatt az van - kacsintott.
- Legalább fehér? - nevettem, mire ő mosolyogva bólintott, majd magához húzott és vidáman indultunk el.
Szerencsére Ricsi nem lakik messze, így 10 perc alatt oda is értünk A ház láttán azonnal el is csodálkoztam. A ház téglából épült, bár nem abból a tipikus angolos piros téglából, hanem annál világosabból. Viszont a fehér oszlopok, ajtók és ablakok megvoltak. Nem volt régi ház, inkább kifejezetten újnak tűnt. És eléggé angolos beütést keltett.
- Szép házatok van - mondtam mosolyogva, mire Ricsi felröhögött.
- Na megszólalt a barlanglakó - válaszolt, mire én iszonyatos röhögésbe kezdtem.
- Beteg egy ember vagy.
- Tudom. Na de vágd normálisba magad, mert balhét rendezek - fenyített aztán be komoly fejjel.
- Kinek feszülsz, teee? - kérdeztem nevetve, majd hagytam, hogy ujjait rákulcsolja az enyémekre, és így mentünk be.
Már az az előszoba is elegáns volt, aztán megjelentek A SZÜLŐK, csupa nagybetűvel. Apuka teljesen olyan volt, mint Ricsi, csak kevesebb haja volt, és a mosolya sem volt olyan csibészes, mint Ricskónak. És megvan az is, hogy kitől örökölte a szemét. Anyukától. Aki mellesleg egy igen szép, barna hajú, széles mosolyú, karcsú és fiatalos nő volt. Természetesen divatosan és elegánsan felöltözve.
- Jó estét! - mosolyogtam rájuk.
- Szia, kedves Dóra! - köszöntött először anyuka. - Ricsi anyukája vagyok, Daphne O'Donnell. Ricsi már nagyon sokat mesélt rólad, örülök, hogy végre megismerhetlek.
- Én is. Ezt magának hoztam - nyújtottam át az egyik bonbont.
- Ez nagyon figyelmes, köszönöm szépen - nevetett.
- James O'Donnell vagyok, Richard apja. De gondolom ezt kitaláltad - nyújtotta a kezét az apuka is mosolyogva.
- Baranyai Dóra. Ezt pedig önnek hoztam. És ha jól tudom, van egy lányuk is, neki is hoztam bonbont.
- Oh igen, Grace majd később érkezik, addig is add csak ide, elrakom. Köszönjük szépen. Gyertek beljebb! - invitált be aztán a nappaliba kedvesen Mrs. O'Donnell.
Meséltem picit magamról, a családomról és arról is, hogy mennyire szeretem a fiúkat. Aztán asztalhoz ültünk, miután Grace is megérkezett. FishAndChips volt, vagyis tipikus angol kaja. Ricsi unott képpel eszegette, miközben azt figyelte, hogy én mennyire rá vagyok kattanva a dologra. Megmondom őszintén, most ettem először ilyet, eddig csak az angol könyvemben láttam.
Vacsora után a szülők megengedték, hogy kettesben legyünk, így bementünk Ricsi szobájába.
- Tádám. Tetszik, mi? - mondta, amikor benyitottam. Na igen. Ricsi szobája eléggé eltért a ház stílusától. Szürke falak, amik tele voltak mindenféle dekorációval. De tényleg mindenfélével: poszterek, falmatricák, graffitik és előhívott illetve nyomtatott fotók. Középen egy ágy, ami tele volt szórva ruhákkal, a hatalmas, beépített szekrény ellenére. Ami sarkig nyitva volt. Aztán volt még íróasztal egy géppel, egy babzsák, egy gitár, egy Tv a falon, egy haspad, egy gördeszka és két nagy hangfal. És ennyi.
- Izgalmas szobád van - mondtam, még mindig az ajtóban állva. Őt ez nem érdekelte, kikerült, és lehuppant az ágyra.
- Állsz még ott egy darabig, vagy bejössz? - nézett fel, így én ledobtam magam mellé.
- Meg sem nézed itt az ágyam fölött ezeket a szívecske alakban elhelyezett képeket? - kérdezte, mire én feltérdeltem és megvizsgáltam közelebbről. Jó pár kép a szüleivel, a tesójával, egy arról a legénybúcsúról, pár kép valami haverjaival, egy Zolival és a szív közepén ott volt 3 kép még. Kettőn mi voltunk ketten.
A harmadikon pedig csak én.
Ezt egyszer akkor csinálta, amikor nálam aludt, de én tényleg nem tudtam róla, hogy ez neki megvan, ráadásul elő is van hívatva, és egy szívecske alakú kollázs közepén van az ágya felett.
- És ha szakítunk? Mi lesz a szívecskéd közepével? - kérdeztem mosolyogva.
- Nem fogunk szakítani - húzott maga mellé. - Ne is gondolj rá.
- Matyi is ezt mondta...
- Csakhogy én nem Matyi vagyok... Nem szabadulsz ám meg tőlem olyan könnyen.
- Nem is szeretnék - mondtam, majd megcsókoltam és fölé ültem amolyan lovagló pózban. Így folytattuk a csókolózást.
- Mikor szeretnéd elveszteni? - kérdezte aztán Ricsi, amikor éppen letepert.
- Még nem - válaszoltam és megharaptam az orrát. Aztán összebújva megnéztünk pár Vampire Knight részt, aztán hazakísért.
Összegzésben nagyon jól éreztem magam, Ricsi szülei tök szimpik voltak, és szerintem nekik is tetszettem. A képek viszont fenomenálisak. Na meg az is, hogy Ricsi nem vette észre, de a nagy kupiban véletlenül megtaláltam a kedvenc pólóját és egyből le is nyúltam. Asszem' lesz mivel aludnom. ☺
