18. Laza nap, délután

Hétfő. Már megint. Morcosan rúgtam le magamról a takarót, mert ma még korábban keltem, mint szoktam. Hát igen, ez van akkor, ha este lusta vagyok hajat mosni. És ilyen fejjel nem nagyon kívánkoztam nem hogy a barátom vagy az osztálytársaim elé, de még csak a szüleim elé sem menni. Pechemre Arnival azért összefutottam, természetesen jól ki is röhögött.
-Jól ám Arnold, elmész te a tudod hova!-csaptam meg a törölközőmmel röhögve. Lezuhanyoztam, és jól esett, ahogy a forró víz végig folyik az egész testemen. Amiután végeztem, kifésültem a vizes hajamat, majd szokás szerint elindítottam valami zenét, és azt énekeltem, mert a hajszárító zaja elnyomta kornyikálásomat. Amikor ezzel és a hajvasalással is elkészültem, gyorsan ettem egy kis müzlit, majd felöltöztem. A választásom ezúttal egy farmerre, és egy csíkos ujjatlanra esett. Ehhez kék bokacsizma, és egy burgundi sál, illetve táska. (És én még azt hittem, hogy ezt a táskát nem tudom majd semmire se hasznosítani. Hát, mivel elég nagy, és a szerelésemhez is megy, mégis lett haszna. Persze, vitatkozhatnánk, hogy tényleg iskolába való-e egy 15 éves lány számára, de az, oké?) Elköszöntem minden ébren lévő családtagtól, felvettem a bőrkabátomat, a fülest bedugtam a fülembe, és már indultam is. A fülemben egy Fall Out Boy szám bömbölt, frissen mosott hajamat pedig lágyan fújta a szél, ezzel adva neki egy kis formát; lábammal egy kavicsot rugdaltam, miközben azt figyeltem, ahogyan egy anyuka üvöltözik a két fiával. Nyugodt környék ez, így egy kicsit túlzásnak tartottam az ismeretlen nőt. Szeretek errefelé sétálni, olyan kis nyugis. Na meg közel van a sulihoz, így még arra is volt időm, hogy bemenjek a kis pékségbe, vegyek magamnak elegendő kaját, meg kávét. Igen, tudom, hogy a suliban is van büfé, de ebben a pékségben egyrészt minden sokkal finomabb, meg olcsóbb, ráadásul ismerem a boltosokat, a büfés néni a suliban meg ritka goromba, és drágán ad mindent. Na mindegy.
Szép nyugisan sétáltam be a suliba, aztán az öltözőig. És még így is volt 5 percem csengetésig. Eddig hárman voltak ott, Fanni, Dodi és Meli.
- Hát a többiek? - kérdeztem, miközben táncolva vettem le a felsőmet. Zene nélkül nem indul el a reggel.
- Napsi elkapott valamit, szörnyen beteg szegény. Peti is így járt- mondta Dodi.
- Erus is.
- Nem lehet, hogy csak megfáztak a hétvégén? - kérdezte Meli.
- Nem, influenza van - mondta Dodi, akinek időközben (vagyis Vasárnap délután) lila lett a haja. Brutális ez a csaj.
- Jó lett a hajad - dicsértem meg. Erről jut eszembe, hogy hétvégén megyek fodrászhoz. Élmény lesz.
Hát kiderült, hogy a többiek eléggé beszedték ezt az influenza cuccot, mert rajtunk négyünkön kívül még Ricsi, Hobo, Csabi, Márk és Máté volt itt. Így Ati bácsi úgy döntött, kondizunk, aminek a fiúk örültek, mert Fanninak elég jó alakja van,  ők meg fiúk. Gondolom ez érthető.
Angolon is ilyen kevesen voltunk, szóval Spanya kitalálta, hogy akkor nézzünk valamit filmet, de angolul. Vagyis egy óra semmittevés. Irodalmon és drámatörin azonban mentünk tovább, egyik tanárnőnek se esett meg rajtunk a szíve. Szünetekben Ricsivel együtt üldögéltünk, na meg órán is átcuccoltam mellé, mert se neki, se nekem nem volt padtársam. Táncon a végzősök reklamáltak, hogy hogy merészelnek a kilencedikesek ilyet tenni, hogy lebetegednek. Amíg a pár nélküliek ezen vitáztak, én Leóval tárgyaltam meg, hogy milyen szép ruhám lesz. Örült neki. Aztán variáltak a tánccal kapcsolatban.
- Na szóval. A lányok elkezdtek nekünk panaszkodni, így átgondoltuk a helyzetet - kezdett bele Ildi. - Igazuk van, a két osztálynak külön kéne táncolnia. Szóval lesz egy szám, amire bevonul mindenki. Ez kettesével fog  megtörténni. Egy pár az A osztályból, és egy pár a B-ből. Szépen felsorakoztok egymás mellé. Minden. Aztán akkor az A osztályos párok kilépnek, és lesz egy számuk, amire ők táncolnak. Ha ennek vége, a helyükre jönnek a B-sek, és kapnak egy számot, amire táncolnak. Ezután visszajönnek az A-sok, és mindenki táncol. Oké? - vázolta fel. Mindenki bólogatott. Ez tényleg ésszerűbb.
- Akkor már csak a számokat kéne ki választani-csapta össze tenyereit Gábor.
- Mi szeretnénk a Thousand years-t - csaptak le egyből a B-s lányok.
- Mi pedig Kylie Minogue-tól a Wild Rose-t - kontráztak az A-sok. Vagyis mi. Na, az egy kifejezetten jó szám.
- Rendben. Bevonulónak marad a Once upon, és mit szólnátok, ha a közös szám egy nagyon szép francia szám lenne, amit Gábor mindjárt meg is mutat nektek? - Valóban. Emmanuel Moire: Mon Essetiel című száma nagyon szép, és mindenkinek tetszett, szóval ezt választottuk. Aztán kicsengettek, mi meg hamar gyorsan menekültünk is ki a teremből.
- Hé te! - kapta el a kezemet (amelyikkel éppen nem Ricsi kezét fogtam) egy csaj, akit még életemben nem láttam.
- Igen? - fordultam felé.
- Mondjátok meg a beteg osztálytársaitoknak, hogy holnap jöjjenek be próbálni. Köszi, puszi.
- Oké - mondtam, de a csaj addigra már ott sem volt. Ez bolond. Meglepődve néztem Ricsire.
- Ez csak Réka, ő ilyen.
- Én még nem is láttam, de te a nevét is tudod... - mondtam nevetve.
- Pével táncol - mosolygott, így kicsit megnyugodtam. - Na meg párszor már buliztunk együtt - tette hozzá, mire nekem leghervadt a mosoly az arcomról. - Az exem, Laura egyik barátnője.
- Na jó, inkább ne mondj semmit - boxoltam hasba, majd nevetve indultunk fel a teremhez.
Jó érzés volt mellette végig lépkedni a suli folyosón. Megannyi pillantás szegeződött ránk. Én nem tartom magam rossz csajnak, de azért Ricsihez képest mégis csak eltörpülök. Vagyis nem miattam néztek meg minket az emberek. Ellenkezőleg. Azt nézték, hogy a suli egyik legjobb palija mostantól már nem szabad préda, és így ők már csak csendben tudják csodálni. Lehet, hogy önző dolog, de élveztem, hogy az enyém. És tényleg bizsergett a gyomrom, még most is, amikor rám nézett, vagy megajándékozott egy féloldalas mosollyal.
Ofőin se csináltunk semmit. Illetve de. Mi lányok elkezdtünk egy kis dekorációt gyártani. Meli órarendet, Dodi pedig napi teendők listát gyártott, mi Fannival pedig beirkáltuk az eseményeket (szülinap, névnap, sulis dolgok) a naptárba. És meg kell hogy mondjam, Fanni nagyon is aranyos csajszi, egyáltalán nem olyan, mint az első két hétben volt. Tök jól elvoltunk. A fiúk meg Márk iPadjén néztek valamit nagyon, ehhez csatlakozott az ofő is. Később megkérdeztem Ricsit, hogy mit néztek, csak nevetett egyet, és a fejét rázta. Vele egyébként az egész délutánt együtt töltöttük, mert átjött. Bemutatkozott anyának, apának, Arnoldnak, Adrinak és mivel Levi és Edina is itt volt, nekik is. Mindenkinek szimpatikus volt, amit nem csodálok. Kinek nem az? Miután megkajáltunk, egy nagy tál chips kíséretében beköltöztünk a szobámba. Miután átöltöztem, az ágyon ültünk összebújva, és együtt oldottuk meg az irodalom házit. Ez azért elég jó dolog, mert Ricskó nem nagyon szokott házit írni. Mikor végeztünk, kimentünk és lőttünk pár selfiet.

Ezt a képet be is állítottam borítóképnek facebookon, illetve kiraktam, hogy kapcsolatban vagyok vele. Ricsi is így tett, mondjuk ő az egyik szombat este készült képünket állította be profilképnek.

Na hát igen. Ez is egy elég jó kép lett. Ezután csak néztük, hogy gyűlik nála a sok lájk, illetve gratuláció.
- Jéé, örülnek nekünk - mondtam mosolyogva.
- Hát még én hogy örülök - mosolygott, majd hosszasan megcsókolt. Átöleltem. Éreztem. Éreztem, hogy ő fontos nekem. Éreztem, hogy ő más. Éreztem, hogy mennyire szeretem. Mert igen, szeretem. - Ricsi, én szeretlek, asszem'.
- Dóri, én is szeretlek, asszem'.
- Jajj, legyen az asszem' a mi okénk. Tudod, mint a Csillagainkban a hibában... - Hát mivel nem tudta, megnéztük. Én sírtam, ő meg mosolyogva ölelt magához. De  beleegyezett. Az asszem' a mi okénk.
Miután elment, hatalmas boldogsággal feküdtem le aludni. És még azt is megengedtem, hogy Adri mellettem aludjon. Átöleltem, és arra gondoltam, de jó nekem, hogy van egy Ricsim. Te jó ég, de szeretem. ☺

18. Laza nap, délután

Hétfő. Már megint. Morcosan rúgtam le magamról a takarót, mert ma még korábban keltem, mint szoktam. Hát igen, ez van akkor, ha este lusta vagyok hajat mosni. És ilyen fejjel nem nagyon kívánkoztam nem hogy a barátom vagy az osztálytársaim elé, de még csak a szüleim elé sem menni. Pechemre Arnival azért összefutottam, természetesen jól ki is röhögött.
-Jól ám Arnold, elmész te a tudod hova!-csaptam meg a törölközőmmel röhögve. Lezuhanyoztam, és jól esett, ahogy a forró víz végig folyik az egész testemen. Amiután végeztem, kifésültem a vizes hajamat, majd szokás szerint elindítottam valami zenét, és azt énekeltem, mert a hajszárító zaja elnyomta kornyikálásomat. Amikor ezzel és a hajvasalással is elkészültem, gyorsan ettem egy kis müzlit, majd felöltöztem. A választásom ezúttal egy farmerre, és egy csíkos ujjatlanra esett. Ehhez kék bokacsizma, és egy burgundi sál, illetve táska. (És én még azt hittem, hogy ezt a táskát nem tudom majd semmire se hasznosítani. Hát, mivel elég nagy, és a szerelésemhez is megy, mégis lett haszna. Persze, vitatkozhatnánk, hogy tényleg iskolába való-e egy 15 éves lány számára, de az, oké?) Elköszöntem minden ébren lévő családtagtól, felvettem a bőrkabátomat, a fülest bedugtam a fülembe, és már indultam is. A fülemben egy Fall Out Boy szám bömbölt, frissen mosott hajamat pedig lágyan fújta a szél, ezzel adva neki egy kis formát; lábammal egy kavicsot rugdaltam, miközben azt figyeltem, ahogyan egy anyuka üvöltözik a két fiával. Nyugodt környék ez, így egy kicsit túlzásnak tartottam az ismeretlen nőt. Szeretek errefelé sétálni, olyan kis nyugis. Na meg közel van a sulihoz, így még arra is volt időm, hogy bemenjek a kis pékségbe, vegyek magamnak elegendő kaját, meg kávét. Igen, tudom, hogy a suliban is van büfé, de ebben a pékségben egyrészt minden sokkal finomabb, meg olcsóbb, ráadásul ismerem a boltosokat, a büfés néni a suliban meg ritka goromba, és drágán ad mindent. Na mindegy.
Szép nyugisan sétáltam be a suliba, aztán az öltözőig. És még így is volt 5 percem csengetésig. Eddig hárman voltak ott, Fanni, Dodi és Meli.
- Hát a többiek? - kérdeztem, miközben táncolva vettem le a felsőmet. Zene nélkül nem indul el a reggel.
- Napsi elkapott valamit, szörnyen beteg szegény. Peti is így járt- mondta Dodi.
- Erus is.
- Nem lehet, hogy csak megfáztak a hétvégén? - kérdezte Meli.
- Nem, influenza van - mondta Dodi, akinek időközben (vagyis Vasárnap délután) lila lett a haja. Brutális ez a csaj.
- Jó lett a hajad - dicsértem meg. Erről jut eszembe, hogy hétvégén megyek fodrászhoz. Élmény lesz.
Hát kiderült, hogy a többiek eléggé beszedték ezt az influenza cuccot, mert rajtunk négyünkön kívül még Ricsi, Hobo, Csabi, Márk és Máté volt itt. Így Ati bácsi úgy döntött, kondizunk, aminek a fiúk örültek, mert Fanninak elég jó alakja van,  ők meg fiúk. Gondolom ez érthető.
Angolon is ilyen kevesen voltunk, szóval Spanya kitalálta, hogy akkor nézzünk valamit filmet, de angolul. Vagyis egy óra semmittevés. Irodalmon és drámatörin azonban mentünk tovább, egyik tanárnőnek se esett meg rajtunk a szíve. Szünetekben Ricsivel együtt üldögéltünk, na meg órán is átcuccoltam mellé, mert se neki, se nekem nem volt padtársam. Táncon a végzősök reklamáltak, hogy hogy merészelnek a kilencedikesek ilyet tenni, hogy lebetegednek. Amíg a pár nélküliek ezen vitáztak, én Leóval tárgyaltam meg, hogy milyen szép ruhám lesz. Örült neki. Aztán variáltak a tánccal kapcsolatban.
- Na szóval. A lányok elkezdtek nekünk panaszkodni, így átgondoltuk a helyzetet - kezdett bele Ildi. - Igazuk van, a két osztálynak külön kéne táncolnia. Szóval lesz egy szám, amire bevonul mindenki. Ez kettesével fog  megtörténni. Egy pár az A osztályból, és egy pár a B-ből. Szépen felsorakoztok egymás mellé. Minden. Aztán akkor az A osztályos párok kilépnek, és lesz egy számuk, amire ők táncolnak. Ha ennek vége, a helyükre jönnek a B-sek, és kapnak egy számot, amire táncolnak. Ezután visszajönnek az A-sok, és mindenki táncol. Oké? - vázolta fel. Mindenki bólogatott. Ez tényleg ésszerűbb.
- Akkor már csak a számokat kéne ki választani-csapta össze tenyereit Gábor.
- Mi szeretnénk a Thousand years-t - csaptak le egyből a B-s lányok.
- Mi pedig Kylie Minogue-tól a Wild Rose-t - kontráztak az A-sok. Vagyis mi. Na, az egy kifejezetten jó szám.
- Rendben. Bevonulónak marad a Once upon, és mit szólnátok, ha a közös szám egy nagyon szép francia szám lenne, amit Gábor mindjárt meg is mutat nektek? - Valóban. Emmanuel Moire: Mon Essetiel című száma nagyon szép, és mindenkinek tetszett, szóval ezt választottuk. Aztán kicsengettek, mi meg hamar gyorsan menekültünk is ki a teremből.
- Hé te! - kapta el a kezemet (amelyikkel éppen nem Ricsi kezét fogtam) egy csaj, akit még életemben nem láttam.
- Igen? - fordultam felé.
- Mondjátok meg a beteg osztálytársaitoknak, hogy holnap jöjjenek be próbálni. Köszi, puszi.
- Oké - mondtam, de a csaj addigra már ott sem volt. Ez bolond. Meglepődve néztem Ricsire.
- Ez csak Réka, ő ilyen.
- Én még nem is láttam, de te a nevét is tudod... - mondtam nevetve.
- Pével táncol - mosolygott, így kicsit megnyugodtam. - Na meg párszor már buliztunk együtt - tette hozzá, mire nekem leghervadt a mosoly az arcomról. - Az exem, Laura egyik barátnője.
- Na jó, inkább ne mondj semmit - boxoltam hasba, majd nevetve indultunk fel a teremhez.
Jó érzés volt mellette végig lépkedni a suli folyosón. Megannyi pillantás szegeződött ránk. Én nem tartom magam rossz csajnak, de azért Ricsihez képest mégis csak eltörpülök. Vagyis nem miattam néztek meg minket az emberek. Ellenkezőleg. Azt nézték, hogy a suli egyik legjobb palija mostantól már nem szabad préda, és így ők már csak csendben tudják csodálni. Lehet, hogy önző dolog, de élveztem, hogy az enyém. És tényleg bizsergett a gyomrom, még most is, amikor rám nézett, vagy megajándékozott egy féloldalas mosollyal.
Ofőin se csináltunk semmit. Illetve de. Mi lányok elkezdtünk egy kis dekorációt gyártani. Meli órarendet, Dodi pedig napi teendők listát gyártott, mi Fannival pedig beirkáltuk az eseményeket (szülinap, névnap, sulis dolgok) a naptárba. És meg kell hogy mondjam, Fanni nagyon is aranyos csajszi, egyáltalán nem olyan, mint az első két hétben volt. Tök jól elvoltunk. A fiúk meg Márk iPadjén néztek valamit nagyon, ehhez csatlakozott az ofő is. Később megkérdeztem Ricsit, hogy mit néztek, csak nevetett egyet, és a fejét rázta. Vele egyébként az egész délutánt együtt töltöttük, mert átjött. Bemutatkozott anyának, apának, Arnoldnak, Adrinak és mivel Levi és Edina is itt volt, nekik is. Mindenkinek szimpatikus volt, amit nem csodálok. Kinek nem az? Miután megkajáltunk, egy nagy tál chips kíséretében beköltöztünk a szobámba. Miután átöltöztem, az ágyon ültünk összebújva, és együtt oldottuk meg az irodalom házit. Ez azért elég jó dolog, mert Ricskó nem nagyon szokott házit írni. Mikor végeztünk, kimentünk és lőttünk pár selfiet.

Ezt a képet be is állítottam borítóképnek facebookon, illetve kiraktam, hogy kapcsolatban vagyok vele. Ricsi is így tett, mondjuk ő az egyik szombat este készült képünket állította be profilképnek.

Na hát igen. Ez is egy elég jó kép lett. Ezután csak néztük, hogy gyűlik nála a sok lájk, illetve gratuláció.
- Jéé, örülnek nekünk - mondtam mosolyogva.
- Hát még én hogy örülök - mosolygott, majd hosszasan megcsókolt. Átöleltem. Éreztem. Éreztem, hogy ő fontos nekem. Éreztem, hogy ő más. Éreztem, hogy mennyire szeretem. Mert igen, szeretem. - Ricsi, én szeretlek, asszem'.
- Dóri, én is szeretlek, asszem'.
- Jajj, legyen az asszem' a mi okénk. Tudod, mint a Csillagainkban a hibában... - Hát mivel nem tudta, megnéztük. Én sírtam, ő meg mosolyogva ölelt magához. De  beleegyezett. Az asszem' a mi okénk.
Miután elment, hatalmas boldogsággal feküdtem le aludni. És még azt is megengedtem, hogy Adri mellettem aludjon. Átöleltem, és arra gondoltam, de jó nekem, hogy van egy Ricsim. Te jó ég, de szeretem. ☺