23. festés, buli, Pé, balhé

Pénteken megbeszéltük a többiekkel, hogy ma bepótoljuk az elmaradt teremdíszítést, utána beülünk egyet pizzázni, aztán megyünk csak Zoliékhoz.  

Szóval reggel ez miatt kelhettem korán. 10 órára volt megbeszélve a találkozó. Melivel a szokásos helyünkön futottunk össze, vagyis a suli előtt.
- Csini gatya - mondta Meli, végig nézve rajtam. Na ja. Úgy gondoltam, festéshez nem a legcsinosabb ruháimat kéne felvennem. Egy bordó, koptatott pólót, egy fekete alapon színes virágmintás, buggyos melegítőgatyát, és a régi, szintén virágos Vans cipőmet vettem fel.
Bementünk a termünkbe, ahol Fanni éppen heves vitában volt Ricsiékkel.
- Ez neked hol fűzöld? Idióták, még ezt se lehet rátok bízni - kiabálta éppen.
- Hé, mi a baj? - mentem oda.
- Elcseszték. Fűzöld festék helyett levendula színűt vettek. Hogy fog kinézni ez a terem? Túl lila lesz - sipákolt Fanni. 

- Hát ez ciki - húztam el a számat, majd Ricsire néztem, aki amolyan "én nem csináltam semmit" arccal mosolygott rám. Persze ettől egyből megenyhültem, szóval végül sikerült megbeszélnem Fannival, hogy ez is jó lesz, max majd jövőre is jövünk festeni. Megérkeztek a többiek is, így nekiálltunk. A lambériával kezdtük, mi lányok, ugyanis a fiúktól csak arra kaptunk engedélyt. Egész hamar végeztünk vele, viszont annál később száradt meg. Addig zenét hallgattunk és hülyültünk. Csak a szokásos. Aztán a fiúk nekiálltak a fal festésnek, és magukhoz képest egész jól sikerült. Öt órakor nyugodt szívvel sétáltunk ki a suliból.

- Emberek, ügyesek voltunk - mondta Pé, mire mi egyetértően bólogattunk. Átmentünk egy közeli pizzériába, megvacsoráztunk, aztán mindenki hazament, átöltözni. Végre felvehettem egy normális összeállítást. Negyed óra múlva Lináék jöttek értem, a bátyja ugyanis megint vállalta a fuvarozásunkat. Zoliéknál már mindenki ott volt, és ismét vita volt.

- Ezek bulizni akarnak - mondta nekünk Zoli, Andorékra mutatva. - De várj, most jon a legjobb. Dodi volt a felbujtó.
- Mi van? Komolyan elakartok menni bulizni? És mégis hogyan mentek be bárhova is? 15 évesek vagytok - mondtam.

- A keringős párom elhívott magukkal - válaszolta Dodi. 

- Amiért mellesleg hétfőn kitekerem a nyakát - morgott Pé, mire Dodi csak a szemét forgatta, és folytatta.

- Ők már betöltötték a 18-at, be tudnak vinni magukkal.
- Jézusom, Dodi, mintha nem is te lennél - szállt be Meli.
- Egyszer nem halunk bele egy buliba - védte magukat Andor. 

- Hát tessék, menjetek akkor bulizni. Mi itt leszünk - vágott vissza Zoli.
- Ki akar bulizni? - kérdezte Ricsi. Andor, Csabi, Norbi és Dodi feltették a kezüket. Aztán Erika, Hobo, Máté, Napsi és végül Ricsi is. - Akkor mi elmegyünk bulizni, ti meg itt maradtok, az úgy oké? - kérdezte Zolitól, aki bólintott. Ricsi még csak nem is említette, hogy bulizni akar, és simán elment egy puszi nélkül. Kissé csalódottan ültem le a még mindig mérgelődő Pé mellé. A vállára hajtottam a fejemet, amíg a többiek csendben kezdtek el dumálni. Zoli Linával fetrengett az ágyon, Meli Grétivel énekelgetett, Fanni, Márk és Zsombi az iPadon néztek valamit, Vanda és Anett pedig szokás szerint elvoltak. Most, hogy társaságunk majdnem fele nem volt itt, kissé lehangolódtunk. Ricsi szerdától olyan szinten leszart, hogy az nem igaz. Suliba is csak egy-két szájra-puszi volt, délután sem jött át, facebookon is elég unalmas beszélgetéseink voltak, nem hívott fel, és most is egy szó nélkül lelépett. 

- Normális, ha leszar? - kérdeztem Pétől.

- Normális, hogy a szülei előtt nem mer felvállalni, így egy kib*szott randira sem tudom elvinni, de egy idegen végzős sráccal simán elmegy bulizni? - kérdezett vissza.

- A szerelem szar.

- A szerelem k*rva szar - javított ki, majd rám nézett. - Lépünk? - Bólintottam. Elköszöntünk a többiektől, majd tényleg leléptünk. Sétálgattunk és beszélgettünk egy kicsit. Pé teljesen megnyílt előttem, és én is kiadhattam neki a problémáimat. Ez a séta teljesen jót tett. 

Éjfél előtt értünk vissza Zoliékhoz. Amikor beléptünk, a nagy bulizósok már mind ott ültek. Ricsinek lehervadt a mosoly az arcáról és szinte gyilkos tekintettel nézett ránk, miközben ott táncolt a látszólag holt részeg Dodival. Megfagyott a levegő. Mindenki minket nézett.

- Pé, attól még, hogy neked nem jött össze a csajoddal a dolog, nem kéne lenyúlni az enyémet - mondta Ricsi kimérten. 

- Talán ha nem szarnád le, nem velem sétálgatott volna a Duna-parton, hanem veled - válaszolta Pé. Farkasszemet néztek. - Megköszönném, ha levennéd a kezed az én barátnőm seggéről, és inkább a sajátoddal foglalkoznál  - indult meg Dodi felé. Ricsi addigra elengedte, és ezúttal velem nézett farkasszemet. Összefontam magam előtt a kezeimet. 

- Dóri, én... 

- Te mi? Talán megmagyarázod? Kösz, nem kell. Csak hagyj békén! - mondtam, majd megfordultam és lesétáltam, De Ricsi jött utánam.

- Nem történt semmi.

- Ha neked az semmi, hogy a seggét markolászod, akkor tényleg nem - válaszoltam gúnyosan, mire ő megragadta a csuklómat, lejjebb hajolt, és mélyen a szemembe nézett. 

- Dóri, válnak a szüleim. Mindkettőjüknek van szeretője. Azért szartalak le, mert rohadtul ki voltam borulva. Most is azért mentem el bulizni, hogy addig se gondoljak erre. És igen, részeg vagyok. Azt se tudom, hol vagyok. De egy dolgot tudok. Téged szeretlek a világon a legjobban. Kérlek, ne hagyj el! - mondta, miközben egy könnycsepp csordult le az arcán. Ez nem mentség semmire, de így szóltam: 

- Gyere! Ma éjjel nálunk alszol. 

Szóval szép csendben, kéz a kézben haza gyalogoltunk. Hibázott, és még mindig haragudtam rá, a szemem előtt tartottam, hogy részeg, és mivel szeretjük egymást, megtudjuk beszélni. De majd csak holnap.